Kapcsolatom az asztrológiával egészen kamaszkoromig nyúlik vissza. Már akkor, az első találkozásnál éreztem egyfajta megmagyarázhatatlan vonzódást, hívást. Tudtam, hogy ez valami olyasmi, ami nemcsak egy futó kaland lesz, hanem meghatározó szerepet fog játszani az életemben. Ezzel párhuzamosan, szintén tinédzserként kezdett el foglalkoztatni az emberi természet mélysége: Miért viselkedünk úgy, ahogy? Miért vagyunk olyanok, amilyenek? Milyen hatások vannak a háttérben, ami miatt ennyire sokfélék vagyunk és ennyire sokféleképpen reagálunk egy-egy élethelyzetben? Hogyan lehet úgy segíteni, hogy az valóban személyre szabott és hatékony legyen? Azt gondolom és tapasztalom, az asztrológia válaszokat tud adni ezekre a kérdésekre is, feltéve ha elég magas szinten vagyunk képesek olvasni a horoszkópot.
Bízom benne, hogy az asztrológia idővel a pszichológia tudományos keretei között is elfogadottá és alkalmazottá válik – mint a személyiség, a pszichés struktúrák és működésdinamikák feltérképezésére alkalmas, komplex önismereti eszköz. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a jövő asztrológusai magas szintű tudással, alázattal és hiteles szakmai hozzáállással képviseljék ezt az ősi tudományt. Csak így kerülhet vissza az asztrológia méltó helyére az önismereti eszközök sorában – mint gyors, személyre szabott és valóban hatékony módszer. Sajnos a bulvárasztrológia leegyszerűsítő, általánosító és sokszor félrevezető tartalmai jelentős mértékben rontják az asztrológia megítélését. Éppen ezért fontos, hogy egyre többen ismerjék meg az asztrológia valódi mélységét – azt a rendszert, amely komoly önismereti és segítői potenciált hordoz, ha megfelelő módon alkalmazzák. Az asztrológiai képlet egyfajta „belső térkép”, amely már a terápiás folyamat legelején világos képet adhat az egyén alapvető lelki működéséről, érzelmi mintáiról, konfliktusairól és fejlődési irányairól. Ezáltal sokkal egyénre szabottabb támogatást lehetne nyújtani a klienseknek, hiszen az elemzés nemcsak a tüneteket mutatja meg, hanem azok gyökeréhez is közelebb visz – rövidebb idő alatt, célzottabban.
Jelenleg is aktívan képzem magam az asztrológia útján, és úgy hiszem, a tanulás és a gyakorlás kéz a kézben járnak. Ezért minden lehetőséget örömmel fogadok, ahol a tudásomat mélyíthetem – miközben másoknak is segíthetek abban, hogy jobban megértsék önmagukat és az életük történéseit.
