Nyilas Nikolász, a szívében szüntelenül égő kalandvágytól űzve, úgy döntött, ideje van egy „spontán kis kiruccanásra” a természetbe. Ami másnak egy délutáni séta, az nála egy térkép nélküli, többnapos felfedezőút volt, mindössze egyetlen müzliszelettel a zsebében.
– A szívem az iránytűm – mondta magabiztosan, és habozás nélkül balra fordult, épp ellenkezőleg, mint amerre a GPS irányította. A konvenciók és a merev tervek sosem kötötték le, a szabadság és a saját út megtalálása mindig fontosabb volt számára.
Tíz perc múlva egy hatalmas mező közepén állt, ahol pusztán egyetlen tehén bámult rá csendben. – „Lehet, hogy nem tudom, hol vagyok, de az biztos, hogy épp most valami fontos történik itt” – tette hozzá derűsen. Ez az optimista és kalandvágyó hozzáállás jellemezte minden lépését; a váratlan helyzetek sosem szegték kedvét, inkább új lehetőségeket látott bennük.
Miután átgázolt egy bozótoson, átmászott egy kerítésen, majd beszélgetésbe elegyedett egy futóval (akiről kiderült, hogy nem is beszél magyarul), Nikolász végül egy kis erdei tavacskánál kötött ki. Leült, mély levegőt vett, és kijelentette: – „Ez a hely valószínűleg nem az, ahová eredetileg menni akartam. De pontosan az, ahol most lennem kell.” Ez a filozofikus gondolkodásmód mélyen gyökerezett benne; nem csupán a cél volt fontos, hanem az utazás maga, és az általa hozott felismerések.
Visszafelé a GPS végül így szólt:
– Újratervezés.
Nikolász pedig egy mosollyal válaszolt neki:
– Te csak kövess engem, barátom.
A világ az ő szemében egy végtelen felfedezésre váró hely, ahol minden tévút egy újabb kaland ígéretét hordozza magában.